Bor+ünnep: Dedikált ünnepek borfogyasztási szokásai

/ 2021. 11. 23.

A bor elmaradhatatlan kelléke az ünnepeknek. Igazi szertartás, ahogy kibontunk egy palackot, felemelő pillanat, amikor a nemes nedű megszenteli a poharat, megadjuk a módját a kóstolásnak, és természetesen a jeles alkalmakat magával a koccintással pecsételjük meg. Az év végéhez közeledve érdemes végigvenni, mikor mivel vagy éppen mire mondunk áldomást.

Éljen a kikelet!

Az ünnepek hűen követik az évszakok változását, a borválasztások pedig visszatükrözik azok karakterét, valódi szimfóniát komponálva az Idő körforgásából. A felütés a tavasz, a természet éledése, a feltámadás, amely egy nagy farsangi mulatsággal temeti a telet. A néphagyomány szerint a „mókamester” az a palack bor, amit a falusi legények még az előző évben ástak el a kocsma földjébe. A Nagyböjtöt követően, húsvétkor asztalfőre kerül a bor. Ahogy kizöldül a világ, úgy kapnak helyet a pohárban a friss, üde, kirobbanó savakkal hódító tételek, amelyek aromáikkal virágba borítják az érzékszerveket. Aztán a menü függvényében már lehet tovább alakítani a borsort, hiszen a füstölt sonka intenzív ízvilága barátkozik egy jó roséval vagy sillerrel, a báránysült már elbír akár egy pinot noirt is, a desszert pedig „egy kis édességre vágyik”. Nemcsak inni, de akár enni is lehet ilyenkor a bort: mégpedig nagypénteki borleves formájában.

Kóstolástól kóstolásig

Nem sokkal később, április 23-án elérkezik a Borkóstolás napja, amikor ókori római szokás szerint megáldják és megkóstolják az előző évjáratot, jó időjárást kérve a következő szüretig. A májusfára a szalagok és virágok mellé a borospalack is felkerül, augusztusban, az új kenyér megszentelése és a hagyományos aratóünnep elmaradhatatlan kísérője a bor, és már el is érkezik az ősz, vele a szőlősgazda legfontosabb gazdasági és társadalmi eseménye. A szüret bálok és felvonulások sorával élteti a szőlészet hagyományait, főszerepben az előző év kedvenc tételeivel, amik Márton napján átadják a helyüket a debütáló újbornak, melynek bírája a néphagyomány szerint nem más, mint éppena libás ünnep névadója.

Évzáró áldomások

A hűvösebb őszi és téli hónapokban színre lépnek a mély, szép tanninokban gazdag telt vörösborok, az otthon melegét forralt bor illata teszi még hangulatosabbá, és megkezdődik a készülődés az év legfontosabb eseményére. A szeretet ünnepén a nagylelkűség, az adakozás, a bőség napjaiban, szinte roskadozik a karácsonyi asztal. Nem is kérdés, hogy minden előkerül, még a féltve őrzött, régóta dédelgetett üveg borok is. Jól megfér egymással a halas ételeket kísérő fehér, mondjuk egy egzotikus Chardonnay és a magyaros fogásokhoz passzoló vörös, például a bársonyos Merlot, helyet kap az édes és a gyöngyöző, végül a csúcsborok teszik fel a pontot az i-re. És aztán vége. Vége a karácsonynak, vége az évnek, és máris a következőre koccintunk, amikor kezdődik minden elölről. Új év, új évjárat, új kedvencek. Egészségünkre!